Copyright © Fahéjasalma receptjei
Design by Dzignine
2011. január 10., hétfő

Csirkepörkölt

Ez egy klasszikus, jól bevált magyaros ételféleség. :-) Legalábbis én nagyon szeretem, mint a legtöbb pörkölt-félét. A pörkölt-alap készítése alapreceptként is megállja a helyét, legalábbis hazánkban. Először is tehát jöjjön a

Pörköltalap
Kb. 1 kg húshoz számolva, 2-3 fej (mérettől függ) vöröshagymát felaprítunk, majd 1-2 evőkanálnyi zsiradékon üvegesre párolunk. A zsiradék hagyományosan disznózsír, de ma már inkább étolajat használunk hozzá. Ha a hagyma készen van, a tűzről félrehúzzuk, és 1 kanálnyi pirospaprikával megszórjuk, elkeverjük, kicsi vizet öntünk rá, és így tesszük vissza a tűzre (hogy a paprika meg ne égjen, mert megkeseredik). Ez maga az alap.
Lehet aztán bővíteni, 1 gerezd zúzott fokhagymával, paprikával-paradicsommal. Fűszerei a só, őrölt bors.

Csirkepörkölt
Csirkepörkölt
A csirkedarabokat megtisztítjuk, megmossuk. Én szárnyból és/vagy combból szoktam készíteni, de természetesen lehet a teljes csirkéből is, persze feldarabolva. :-) Elkészítjük a pörköltalapot, rátesszük a húsokat, kis vízzel felöntjük, amit főzés közben szükség szerint pótolunk - de a cél az, hogy rövid, sűrű leve maradjon csak a végére. Ízesítésként a són, borson kívül lehet bele tenni paradicsomot, paprikát, vagy helyettük egy kis lecsót, kevés majorannát is. Kb. másfél óra hosszat főzzük lassan. Főtt tésztával vagy nokedlivel, savanyúsággal vagy megtejfölözve is tálalhatjuk.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése